egymilliomodik lépés
2023-ban megalapítottuk az Egymilliomodik lépés Egyesületet. Ennek legfőbb célkitűzése, hogy mi is megőrizzük Rockenbauer Pál és csapata szellemi örökségét.
Az „…és még egymillió lépés” a nagysikerű országjáró ismeretterjesztő televízióssorozat második része volt. Ebben került megörökítésre a Prajda-tanya, melynél 1986. október 12-én egy nyeles fa asztalt körül ülve ért véget az úgynevezett Dél-dunántúli kéktúra.
Ezt a számunkra ikonikus asztalt és a tanyát megvásárolva szeretnénk egy Rockenbauer Emlékházat létrehozni. Egy helyet, ami egyfajta közösségi találkozási pont lehet, egy pihenő a túrázóknak, szállás az egyesület tagjainak.
Az emlékházban szeretnénk egy állandó tárlatot kialakítani, melyhez már kaptunk fényképeket, emléktárgyakat.
A faragott faasztal felújítás alatt van, szeretnénk még sokszor körül ülni.
Az eddig szervezett programjainkon köszönthettük Rockenbauer Pál egykori munkatársait, barátait. Célunk az őket történő bemutatás, akár beszélgetések, filmvetítések formájában.
BEJEGYZÉSEK
Néhány emlékezetes beszélgetés az idei Tisztelettúráról
Szeptemberben, immár másodízben szerveztünk Tisztelettúrát Rockenbauer Pál és munkatársai, csapata tiszteletére.
Tisztelettúra 2.
Egy tisztelgés, egy köszönjük Rockenbauer Pálnak és csapattagjainak, munkatársainak a Másfélmillió lépés Magyarországon, és még egymillió lépés valamint a Kerekek és lépések készítőinek
Siófok-Szekszárd 5 nap vízen és kétkeréken
Hát akkor Sióra fel!
Csütörtök óta épül a bivak
Bivakot építettek önkéntesek Parásztán. Filmekben szerepel az ikonikus asztal.
Mesélnek az egykori kollégák
Elsőként dr. Juhász Árpáddal beszélgettünk.
Az Egymilliomodik lépés Egyesület éves tervezett programnaptára
Mutatjuk a 2024-es év várható közösségi programjait.
Apró virágok teszik teljessé a fát
Mi is ebben a hitben tervezzük a jövőt, vagyis hogy minden leendő tagunk hozzá ad egy picit ahhoz, hogy tovább tudjuk vinni Rockenbauer Pál ránk hagyott örökségét.
Pali bemutatása munkatársai szemével
Elkészült egyesületünk első dokumentumfilmje, mely közel 50 perces. Ebben Szabados Tamás operatőr és dr. Juhász Árpád geológus mesél Rockenbauer Pálról.
Legyél aktív tagunk!
Ha megengedheted magadnak, legyél velünk!
Tegyél, hogy tehessünk!
Már hivatalosan működünk!