egymilliomodik lépés

Siófok – Szekszárd környezetvédelmi kenuzás

Volt szerencsém részt venni az idei PET Kupa egy hetes etapján, Gyenes Károly közreműködésével, ahol a szervezők és a rendkívül lelkes és hangyaszorgalmú önkéntesekkel olyan példaértékű összefogással tesznek a környezetvédelemért és közösségformálásért, mely számunkra is követendő.

Egyesületünk 2024 tavaszán egy hulladékgyűjtő kenuzást szervez a Sión, Siófok zsiliptől Szekszárd, Sió-Duna zsilip távon (120 km). Terveink szerint ez több lesz, mint szemétszedés, a tervezett napi 20 – 30 km-t megtéve együtt verünk sátrat a Sió- partján, ahol a táborozás mellett közösen főzünk is.

Célunk a vízügyi igazgatóságokkal, a vad és halgazdálkodásban dolgozó szakemberekkel bemutatni a Sió növény és állatvilágát. Be kívánjuk mutatni a Sió menti települések értékeit legyen az személy, építészeti örökség vagy néphagyomány. Olyan előadókat szeretnénk magunk mellett tudni, akiktől első kézből kaphatunk információkat az aktuális természetvédelmi kérdésekre.

A túrát gyalog, kenuval és kerékpárral is lehet teljesíteni, miközben megismerjük az érintett településeket, közösséget formálunk és az egyik legfontosabb, hogy megtisztítjuk a Siót és környezetét.

Jelenleg egyeztetés alatt van, hogy mennyi kenut tudunk bérelni.

Napok száma 7 nap, 6 éjszaka. A logisztikai segédletet mindenképpen kerékpárral kell megoldani. A szervezés folyamatban. Csak azért írtunk a terveinkről, hogy Te is tudj velünk tervezni!

A tervezett időpont május vége vagy június közepe.