260 km teljes menetfelszereléssel, sátrazással két hét alatt? Más körülmények esetén sikertörténetnek értékelném. De férjemmel (Nagy Sándor, Samu) a Borsi Zsolt által képviselt Rockenbauer Emlékház felhívására jelentkezve azt vállaltuk, hogy egy hónap alatt végigjárjuk a Dél-dunántúli kéktúra 540 km hosszú útvonalát. És bizony, féltáv előtt kicsivel be kellett ismernünk, hogy fizikailag és mentálisan is elfogytunk.
Bennem kezdettől fogva volt egy nagy adag aggodalom a porcszakadással műtött a jobb térdem miatt. De lelkesen indultam el a számomra teljesen ismeretlen vidéken egy remek csapattal. A kezdeti lendület Őriszentpéterig (kb 120 km) tartott ki, utána már jelentkeztek a sorozatterhelés hatásai. Már a Budapest felé tartó vonatok menetrendjét nézegettem, amikor egy napra csatlakozott csapatunkhoz Fülöp András hadtörténész. András hihetetlen lelkesedéssel beszélt a vidékről, a legszebb templomokba bejutottunk általa. Aztán Kerkakutason résztvettünk Szent Móric tiszteletére rendezett szentmisén, beszélgettünk a plébános úrral aki megáldotta a túra résztvevőit. Az őrségi emberek hite és kedvessége mélyen megérintett, ezek után nem volt kétséges, hogy folytatjuk a túrát. Akkor sem jöttünk zavarba, amikor Samu bakancstalpa beleragadt a vendégmarasztaló sárba. A Zalaegerszegen vásárolt új bakancsban, újult erővel vágtunk neki a Zalai dombságnak. Hosszú (26, 28 km-es) napok következtek, a délutáni sajgó térdfájás jelezte, hogy hosszabb pihenésre lenne szükség. Homokkomárom régi kolostoránál fájó szívvel elköszöntünk a csapattól. Köszönjük Borsi Zsoltnak, hogy itt lehettünk. Köszönjük a sok segítséget és vidámságot társainknak: Nikinek, Erikának, Laceknek, Ferencnek és Dézi kutyának. Reméljük, találkozunk még!